Tanulópont | Tehetséggondozás, Táborok, Informatikai Tehetség Műhely, Nyelvi Tehetség Műhely, Ökológiai Tehetség Műhely, egy helyen!
Tábor
Informatika
Nyelvi műhely
Öko műhely

2018. november 13., kedd
Tehetség Műhelyek

Tehetség Műhelyek

Gyöngyös és vonzáskörzetének tehetséggondozása szakértő kezekben: Tehetség Műhelyek

Intézményünk az esélyegyenlőség és a kompetencia alapú oktatás jegyében végez széles körben tehetséggondozást-fejlesztést, valamint tehetségkutatást Gyöngyösön és vonzáskörzetében. Több általános- és középiskolával állunk kapcsolatban, így igyekszünk a nyelvi- és informatikai készségek fejlesztését a lehető legkorábban megkezdeni iskolai kiegészítő foglalkozások, táborok keretében (Tehetség Műhelyek), ahol az egészséges életmódra nevelés jegyében teret biztosítunk öko foglalkozásokra és sportolási lehetőségre is (úszásoktatás). Ez fontos szerepet játszik a drog-prevenciós, mentálhigiénés felvilágosító munka előkészítésében is.


Igyekszünk lehetőséget teremteni a gyermekek, fiatalok számára hátrányaik leküzdéséhez, a számos kockázatot jelentő deviancia csökkentéséhez – képzésekkel, egyéni és közösségi programok szervezésével képességiek, készségeik fejlesztéséhez, szabadidejük szakszerű felügyelet melletti hasznos eltöltéséhez.

A spontán és élményszerű tanulás módszerére épült a tematika, ez az „élménypedagógiai” módszer segíti a nyelvi- és informatikai készségfejlesztést - a foglalkozás, mint közösségi program pedig a szociális, életviteli és környezeti kompetencia-területeken nyújt mérési, fejlesztési lehetőséget.

A szükséges készségek, képességek, kulcskompetenciák birtokában a megfelelő társadalmi minták elsajátításával, helyes iránymutatással (szociokulturális-, gondozási-, nevelési- és kommunikációs minta megadásával) sikeres lehet a munka világára való felkészülésük és társadalmi részvételük.

Elsődleges céljaink közé tartozik a digitális analfabetizmus arányának csökkentése a kompetenciaalapú oktatás keretében mind a gyermekek készségfejlesztésénél és mind a felnőttoktatás formájában, a digitális kultúra minél szélesebb körben történő terjesztése – ezen tevékenységünket a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Gyöngyös Városi Szervezetének formájában is végezzük .. óta. E kezdeményezésünk a már hagyományt teremtett Magyar Internet Média és Web Díj kiemelkedő nemzetközi sikert is elért rendezvénye keretében szintén a rejtett (megbújó) tehetségek felkutatását szolgálja.

Az általános- és középiskolás tanulókat célzó animációs szolgáltatások (webes eszközök alkalmazásával bővítve) során megvalósuló komplex tehetségfejlesztő programokkal lehetőség nyílik a differenciált fejlesztésre, ami garantálja a programok eredményességét.

E tevékenységünket Az Egészséges Gyöngyös Program foglalja keretbe, melynek célja az egészségmegőrzés, a „népbetegségek” megelőzése és az egészségben eltöltött életévek meghosszabbítása.

 

Segítség – ha már nem megy egyedül..

Bárkivel bármikor előfordulhat, hogy olyan élethelyzetbe kerül, amikor segítségre szorul.
Ez lehet olyan örömteli esemény is, mint egy gyermek születése, de a gazdasági válság hatására sajnos egyre több család kerül krízishelyzetbe.
Szeretnénk egy olyan információs bázist biztosítani, melynek segítségével könnyebben megtalálhatja akár az átmeneti megoldást, akár a problémára megoldást jelentő szakembereket.
Igyekszünk tájékoztatni olyan lehetőségekről, melyekről esetleg nem kap általános tájékoztatást, illetve hasznosak lehetnek az ügyintézés során.

Elérhetőségek - kapcsolat

Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány
cím: 3200 Gyöngyös, Katona József u. 1.
tel.: 37/301-649, 312-724, 312-719
e-mail: info[kukac]tanulopont.hu

Tanulópont, Tehetségpont, Tanácsadás
Hétfőn és szerdán 8:00 és 16:00 óra között
e-mail:tabor[kukac]tanulopont.hu ,info[kukac]gyoka.hu Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Felhívás szülőknek támogatásra

Kedves Szülők!

A gyermeki mosolynál nincs nagyobb kincs…

A Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány nevében szívesen fogadjuk felajánlásaikat, támogatásukat megunt játékok, írószerek, könyvek formájában! Ezzel is szeretnénk segíteni a hozzánk forduló, illetve látókörünkbe került hátrányos helyzetű családokat, gyermekeket. Sajnos egyre több család van, ahol ilyesmire már nem jut pénz – tegyünk együtt az örömtől csillogó gyermekszemekért! Segítségüket ezúton is köszönjük!

Felnőttképzés

Your are currently browsing this site with Internet Explorer 6 (IE6).

Your current web browser must be updated to version 7 of Internet Explorer (IE7) to take advantage of all of template's capabilities.

Why should I upgrade to Internet Explorer 7? Microsoft has redesigned Internet Explorer from the ground up, with better security, new capabilities, and a whole new interface. Many changes resulted from the feedback of millions of users who tested prerelease versions of the new browser. The most compelling reason to upgrade is the improved security. The Internet of today is not the Internet of five years ago. There are dangers that simply didn't exist back in 2001, when Internet Explorer 6 was released to the world. Internet Explorer 7 makes surfing the web fundamentally safer by offering greater protection against viruses, spyware, and other online risks.

Get free downloads for Internet Explorer 7, including recommended updates as they become available. To download Internet Explorer 7 in the language of your choice, please visit the Internet Explorer 7 worldwide page.

Felnőttképzés | Informatikai képzés | Angol nyelvtanfolyam Gyöngyös | Szakirányú angol, német nyelvvizsga Gyöngyösön | Angol Nyelvvizsga Gyöngyösön | ECDL tanfolyam Gyöngyös | Szakmai tanfolyamok Gyöngyös | Nyelvi tanfolyamok Gyöngyös | Vállalati tanfolyamok Gyöngyös | Főiskolai oktatás Gyöngyös | Hegesztő képzés | Média